Lépcsőfutás, családi nap, megyei találka
Írta: apataki - Dátum: 2012/04/18 13:06

Kedden az ifjúsági katasztófavédelmi verseny volt az első állomása a 2012-es programkínálatnak, amelyről a szervezők és közreműködők tegnap délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a városházán. A közgyűlési teremben elhangzott: ez az esemény jó alkalom arra, hogy a város és a környék lakosságának figyelmét kicsit azokra irányítsák, akik sokszor láthatatlanul teszik a dolgukat a mindennapok során. Értünk.

Szőke István, a rendezvény alapítója és koordinátora arról beszélt, hogy az elmúlt időszak bebizonyította: minden szervezet jól együtt tud, tudott működni. Annak ellenére, hogy a kezdetekkor még nem voltak ennyire nyitottak.

- Azt hiszen értékálló dolgok születtek a tizenöt év alatt. De a legfontosabb, hogy mindig csapatmunka folyt. Az összefogás pedig ciklusokat ívelt át: nem véletlenül írt Cserna Gábor jelenlegi és dr. Kálmán András korábbi polgármester is köszöntőt a programfüzetbe - fogalmazott Szőke István.

Udvardi Sándor, a biztonsági fórum elnöke, aki a napokban vehette át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat, kiemelte: ezt az elismerést nem érdemelhette volna ki, ha nincsenek mellette a többiek. - A kitüntetéssel együtt pénzjutalom is járt, amit ezúton szeretnék felajánlani a kuratóriumnak - jelentette be.

Klein Imre, a város társadalmi bűnmegelőzési referense kételyeinek adott hangot: két hónapja nem hitte volna, hogy tető alá kerül a rendezvénysorozat. De szerencsére a jubileum nem marad el. A részletekről elmondta, a Családi Hétvége keretéből egy önálló eseménnyé vált a biztonsági bemutató, ami május 26-án lesz a szigeten. Ezt a megyei önkéntes és létesítményi tűzoltóságok versenyével, valamint a megyei polgárőrnappal együtt tartják. A gyerekek, érdeklődők itt próbálhatnak ki, nézhetnek meg kedvükre minden eszközt, járművet.

Kőhalmi László rendőr törzszászlós, a hamar népszerűvé vált autós ügyességi verseny szervezője idén újításról számolt be. Ezúttal nem a négy-, hanem a kétkerekű járgányoké lesz a főszerep, egy motoros biztonságtechnikai nap keretében, május 19-én. Erre pedig minden érdeklődő motoros jelentkezését szívesen fogadják.

A kínálatból szemezgetve kiderül, a rendőrség családi napját április 21-én rendezik meg. Ezen kívül lesz majd kispályás focitorna (május 5.), sporthorgász (május 19.) és autóvadász verseny is. A városlakókat pedig nyílt közbiztonsági fórumra várják majd. Május 11-én tartják a gyerekek körében nagyon népszerű mentők nyílt napját, május 15-én pedig a szintén sok érdeklődőt vonzó, Fejér megyei tűzoltók lépcsőfutó versenyét.

 

Forrás:  http://www.dh-online.hu/fooldal-fokuszban/20120414_ciklusokon_ativelo_osszefogas