Hangulatjelentés a XVI. Flórián – kupáról
Még az esõ is „meggondolta magát” és rövid idõ múltán elállt, látván azt az ünnepi hangulatot, ahogy a Dunaújvárosi Fúvószenekar térzenéjét követõen felsorakoztak az ország legkülönbözõbb részérõl érkezett csapatok, mintegy harmincegyen, a Létesítményi Tûzoltóságok Országos Szövetsége és a Magyar Tûzoltó Szövetség Létesítményi Tagozata által 2012. szeptember 15-én Dunaújvárosban rendezett tûzoltóversenyre. A Dunaferr Lemezalakító szabadidõparkjánál ideálisabb helyszínt el sem lehet képzelni egy ilyen szakmai megmérettetéshez, különösen akkor, ha a szervezõk olyan sokrétû és olyan látványos programmal gazdagítják azt, miként most történt.
A Himnusz hangjai után Dobson Tibor dandártábornok köszöntötte a jelenlévõket, egyben méltatva a tûzoltók munkáját. Mint mondta, életükben fontosak az ilyen jellegû találkozások. Reprezentálják a tûzoltó társadalom sokszínûségét (amelyet nem a ruha tesz), de egyben egységét is. Az országos elöljáró szavai összecsengtek a szervezõk szándékával, mely szerint: a szakmai nappal bõvített verseny arra hivatott, hogy az ország fõfoglalkozású létesítményi tûzoltói, de egyben az alkalomszerûen igénybe vehetõ tûzoltókkal dolgozó létesítményi tûzoltóságok számára is alkalmat teremtsen a kapcsolatépítésre, a szakmaiság színvonalának emelésére. Udvardi Sándor LTSZ elnök szerint ez azért fontos, mert ilyenkor nemcsak a vezetõk találkoznak, hanem maguk a tûzoltók is, akik egyrészt megismerkednek egymással, másrészt lehetõségük nyílik arra, hogy kicseréljék szakmai tapasztalataikat. Azt, hogy jó úton járunk ebben a vonatkozásban, a XVI. Flórán – kupa is bizonyította.
A verseny három feladatból állt: kismotorfecskendõ szerelésbõl, az újabban használatos, életszerû szituációt ötletesen alkalmazó ügyességi versenypálya akadályainak leküzdésébõl és fali tûzcsapszerelésbõl. Amíg a versenyzõk legjobb tudásukat beleadva, óriási lelkesedéssel szereltek, vagy éppen egy imitáció során mentették „sérült” társukat, én megpróbáltam a pillanat nagyszerûségét megragadva néhány véleményt gyûjteni, mintegy megosztva önökkel a dunaújvárosi tûzoltóünnep hangulatát:
Bár ez a verseny a létesítményi tûzoltókról szólt, elsõként mégsem egyikükkel, hanem a Mezõfalva ÖTE két tagjával, Kalteneckerné Szabó Valériával és Somogyi Tímeával beszélgettem. Valéria, akinek kicsi lánya, Luca büszkén mutatta „tûzoltós” pólóját, két éve önkéntes tûzoltó, Tímea már négy. Mint azt tõlük megtudtam, azon túlmenõen, hogy mindig vonzotta õket a tûzoltás misztikuma, mindkettõjük életében szerepet játszik a családi indíttatás. Ide most tanulni jöttek, tapasztalatot gyûjteni. Ennél jobb lehetõséget úgy sem találnának. Régi ismerõsöket viszont igen, akikkel meg lehet mindazt beszélni.
Mi is úgy érezzük – mondták az Atomix Kft. Atomerõ Tûzoltóságának tagjai, mintha ezer éve ismernénk egymást, és a többieket is. Olyan jó a kapcsolat közöttünk. Dunaújvárost szeretjük, kétszer jártunk itt, kétszer nyertünk. Reméljük, így lesz ma is! Szisztematikusan készülünk, videók elemzésével, verseny elõtt heti három alkalommal történõ gyakorlással. A kismotorfecskendõ szerelést már régen ismerjük, az ügyességit most tanultuk. A szerelésen vagyunk túl, edzésen volt már jobb idõnk is, bár az esõ miatt vizes a pálya, jobban csúszik. Ilyenkor jobban figyelünk egymásra, vigyázunk a munkabiztonságra.
A biztonságtechnika a szerzõk szerint is fontos szempont. Ezt bizonyította az egymás szomszédságában felsorakozó sátrak kínálata. Ezekben ugyanis a Hesztia, a FeWe, a Vektor és más biztonságtechnikai cégek jóvoltából napjaink legmodernebb oltástechnikai eszközeivel és anyagaival, védõfelszerelésekkel, a gyakorlást és a megelõzõ védelmet segítõ berendezésekkel ismerkedhettek meg az érdeklõdõk, de választhattak a különféle védõöltözetek közül is.
Tovább sétálva változott a kép: egy szépséges pillangó és egy pókember lépett elém. A varázslatot Klamerusz Mária tanárnõ követte el, aki a gyerekek legnagyobb örömére, munkatársával együtt éppen arcfestéssel foglalkozott. A Játszóház kollektívájának figyelme arra is kiterjedt, hogy a 40. születésnapját éppen most ünneplõ Orosz Csaba tû. õrnagyot, a dunaújvárosi hivatásos tûzoltóparancsnokot egy általuk festett varázskõvel ajándékozzák meg.
Közben folyt tovább a verseny, melynek bírói testületét jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkezõ gárda alkotta. Nem is mulasztottam el kikérni kettõjük véleményét:
Mihály János ny. tû. ezredes, fõtanácsos, Fejér Megye Díszpolgára, az FMTSZ elnöke elmondta, hogy örömmel fogadta a kezdeményezést, hogy az LTSZ nem hagyva veszni az országos létesítményi tûzoltóversenyek hagyományát, felújította azt. Ebben a munkában õ maga is szerepet vállalt. A Százhalombattán megrendezett elsõ verseny sikere bizonyította az ötlet létjogosultságát. Ezt fejlesztette tovább társrendezvényekkel kibõvítve a kiváló kondíciókkal rendelkezõ és azokat maximálisan kihasználó Dunaújváros. Az országos rendezvények Budapesten „elvesznek” – mondta, itt kisebb helyen, koncentráltabban kerülnek kapcsolatba egymással az emberek, így nagyobb figyelem jut a másikra, a tapasztalatcserére, hiszen egy pár szó is sokat segít a szakmai tevékenységben, mint ahogy az is, hogy a társszervek részérõl példaértékû a hozzáállás. Számára örvendetes, hogy Fejér megye tûzoltóságai szép számban képviseltetik magukat, közülük néhány több csapattal, nem is elõször. Az pedig mindig üde színfolt, ha a versenyzõk között hölgyek vannak. A feladat az FMTSZ – nek is fel van adva: jövõre több rangos esemény várható.
Békés János ny. tû. ezredes szintén „régi motoros” a szakmában. Az õ véleménye is az, hogy különösen fontos ennek a versenynek a megrendezése, mivel gazdag hagyománya van Magyarországon, annál is inkább, mert egy olyan csoportról van szó, akiknek a munkája, tapasztalata pótolhatatlan. Komoly lépés, hogy önálló szövetséget alkottak, és az is, hogy civil oldalról is rendelkeznek szakmai hátérrel. A szakmaiságot illetõen pedig: kifogástalan helyszínen, kiváló alkalom a tûzoltás mozzanatainak gyakorlására, a munka alapját képezõ feladatok végrehajtására. Elõnye továbbá a személyes kapcsolat, a tapasztalatcsere, amely semmilyen más formában nem pótolható. És még valami: fontos, hogy a tûzoltók megtanulják, hogyan kell emberi módon elviselni a gyõzelmet és a vereséget egyaránt. Arra büszke vagyok – mondta, hogy sikerült gazdag tapasztalatokat gyûjtenem a tûzoltólét több területén, örülök annak, hogy itt lehetek, és annak is, hogy olyanokkal találkozhattam, akikkel együtt kezdtük a szakmát.
A versenyzõ rajok között is voltak olyanok, melyek tagjai régi ismerõsök, akik már viadalok során tették próbára erõiket. Ám a megszólítottak mindegyike kihangsúlyozta: nem egymás ellen küzdünk, hanem egymás mellett. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy közülünk ma éppen ki a jobb. Ezt a nézetet vallja a Bosch Miskolc csapatának két erõssége, Németh László és Werner Zsolt is. Minden fiúban benne van ez a fajta kíváncsiság – mondták, az érdeklõdés, a kihívás. Versenyezni jó, ha nem sikerül – hát az már nem annyira. Különösen akkor, ha az ember mindent megcsinál, úgy, ahogy begyakorolta, de mondjuk, egy lyukas tömlõ formájában közbe szól a technika ördöge, miként erre volt már példa. Ilyenkor kell az optimizmus – jön a következõ verseny. És természetesen a csapatépítõ barátság. Arra a kérdésre, hogy most milyen reményekkel érkeztek, ezt a választ kaptam: nem szeretnénk üres kézzel hazamenni. Meg lennénk elégedve egy egészen kicsi trófeával is!
Az Alcoa – Köfém három rajjal képviseltette magát. Én mégsem a versenyzõket választottam beszélgetõpartnerül, hanem egyikük feleségét, Bába Ferencnét, aki a gyerekekkel, Barbarával és Barnabással együtt átvállalta az izgalmakat. Nem hagynának ki egyetlen versenyt sem! Edit elmesélte, hogy a felkészülési idõ alatt addig gyakoroltak a fiúk, ameddig nem lett tökéletesen végrehajtva a feladat. Az õ dolga viszont az volt, hogy biztosítsa az optimális hátteret. Úgy néz ki, hogy náluk az utánpótlás is biztosítva van: fiúk a várpalotai Faller Jenõ Szakközép Iskolában tanulja a szakmát. Az õ felkészültségérõl nem volt módom meggyõzõdni, a kazincbarcikai Erneszt Balázs (Árpád fejedelem iskola 4/d) tudásáról viszont igen, ugyanis a gyerekek számára összeállított tûzvédelmi TOTÓ helyes kitöltése neki sikerült a legjobban. Tõle azt tudtam meg, hogy szoktak tûzvédelemrõl beszélgetni az iskolában, dolgozatot is írtak már ebbõl a témából, apuka, a Borsodchem LT tûzoltója pedig azt mondta el, hogy többször tartottak már bemutatót az iskolában, a „hab-party” során habfürdõvel helyettesítve az oltóanyagot a habgenerátorban. A Borsodchem csapata nem ijed meg a valós kihívásoktól sem, a dunaújvárosi versenyt pedig alig vártákíííí4
Így van ezzel a MOL Nyrt. Szajol csapata is. Közülük Marton Jánossal váltottam szót. Összetettben eddig mindig gyõztünk – mondta, köszönhetõen annak, hogy nem fõfoglalkozású csapatunknak van egy nagyon jó parancsnoka, Kurgis János ny. tû. ezredes, de sok segítséget kaptunk Fehér László ny. tû. alezredestõl is, amit mi: Juhász Béla rajparancsnok, Marton János, Sarkadi Zsolt, Golyha József és Kocsis Róbert jó szerepléssel szeretnénk viszonozni. Szívesen csináljuk, mert tudjuk, hogy segítünk vele. Olyan ez, mint a véradás. Versenyezni pedig azért szeretünk, mert tanulunk belõle. Ha sikeresek vagyunk, az már ráadás.
A jó eredmény a Pajzs 94 Kft. létesítményi tûzoltóitól sem idegen. Derekasan álltak helyt ezúttal is, nem hiába drukkolt értük ügyvezetõjük, Stefán Mihályné, az LTSZ FB elnöke. Laczkó Zsolttól tudom, hogy „ami bennük volt, kiadták”. Erre szükség is volt, mert egyre nõ az ellenfelek száma, ami emeli a gyõzelem értékét. Készülnek is alaposan, tudatosan. Szolgálatból jöttünk, hosszú volt a nap – mondta, de megérte. A versenyzésen kívül hasznosnak tartja a szakmai napokat is, azok színvonala szerinte nemzetközi.
Kósa Sándorné, Báles Krisztina, Faragó Márta, Varga Sándorné és Horváth D. Jusztina a Hazard Team Coloplast Hungary Kft Tatabánya nõi fél rajának tagjai. Öt éve veszünk részt tûzoltóversenyeken – mesélték. KÉTSZER SEM EGYFORMA. Jó érzés, hogy a fiúknak bizonyíthatunk: felkészültségbõl, küzdeni tudásból, helytállásból. Gratulálnak, ha minden összejön, és persze segítenek, támogatnak is bennünket, amit mi viszonzunk. Elmondják, hogy mire figyeljünk jobban, ha hibázunk, tanácsokat adnak. Nem is rosszat, hiszen 2010-ben is és 2011-ben is megnyertük az országos versenyt. Dunaújváros „jó kis hely”, jól érezzük magunkat. Már a fogadtatás is emlékezetes marad: a zene, a vendéglátás, a kísérõprogramok.
A dunaújvárosi verseny jellegzetessége, hogy szakmai- és egyéb programok sora színesíti. Ezek között szerepelt tûzoltási- és közlekedés biztonsági bemutató (az érdeklõdõk ki is próbálhatták), ismerkedési lehetõség különféle szemléltetõ berendezésekkel és az Atomerõ tûzoltóság tûzoltás vezetési informatikai rendszerével. A szakmai program mellett láthattunk repülõgép modelleket, a Dunaferr Repülõklub vitorlázógépeinek színvonalas bemutatóját, hajózhattunk a Dunán. Záró programként megtekinthettük a Magyar Imitációs Társaság Baleseti Szimulációs gyakorlatát, majd a LÖFAN Dunaföldvár mazsorettjeinek és az MMK latin táncosainak bemutatójában gyönyörködhettünk.
Mielõtt a küzdelem véget ért, Molnár József tû alezredes megyei katasztrófavédelmi igazgató helyettestõl kértem véleményt. Örülök, hogy sok csapat vett részt a kupán, és annak is, hogy egyaránt jól érezte magát gyõztes, vesztes és valamennyi résztvevõ – válaszolta. Minden megmozdulásnak vannak pozitívumai és vannak hibái, amelyekbõl a rendezõk levonják a tanulságokat. Egy ilyen verseny alkalom arra is, hogy közvetve ugyan, de összehasonlítási lehetõséget nyújtson a fõfoglalkozású és a nem hivatásos tûzoltók felkészültsége között. Elmondható, hogy komolyan készült mindenki, ami a teljesítményen meglátszott. Bár akadtak nehézségek, jó verseny volt.
Pimper László, a FER Százhalombatta parancsnok-ügyvezetõje, az LTSZ elnök-helyettese szerint is eredményes, hangulatos versenyen vagyunk túl. Õ azt tartja szerencsésnek, hogy itt ideális környezetben, viszonylag szûk területen vannak együtt a versenyzõk, és ebbõl a megismerés, a tapasztalatszerzés szempontjából az „együtt” a lényeg. Pozitívum a LTSZ életében, hogy a tûzoltóságok egy része több csapattal vesz részt a versenyen, az viszont megfontolandó, hogy hangsúlyosabbá kell-e tenni magát a versenyt, megtalálva a versenyszámok és a kísérõ rendezvények közötti arányt. Helyes kezdeményezés volt a cégeket ideívni, alkalmat adni a tûzoltóknak termékeik megismerésére. Olyan példaértékû összefogást pedig, mint amilyen Dunaújvárosban a két létesítményi tûzoltóság, a hivatásos állomány, a katasztrófavédelem, az önkéntesek és a civil szervezetek között fennáll, és amely a szervezésben megmutatkozott, még soha, sehol nem tapasztaltam. Mindenki megtalálta a helyét és tette a dolgát – mondta Pimper László.
Udvardi Sándor, a Papír Tûzoltóság parancsnok-ügyvezetõje, az LTSZ elnöke, a házigazda szemével nézte a történteket. Õ nem a helyezésekben méri le az eredményességet, véleménye szerint az érdeklõdés többet mond. Elégedett lehet. Négy évvel ezelõtt, az elsõ versenyen 17 csapat képviseltette magát, egy évvel késõbb 22, aztán 27, az idén pedig 31. Az eredmény azt mutatja, hogy egyre felkészültebben. A szakmai napokat fontosnak tartja, de a versenyeken szerzett tapasztalatot semmi nem pótolja. Õ is megerõsítette mindazt, amit kollegái a kísérõ rendezvényekkel kapcsolatban mondtak. Kihangsúlyozta, hogy a verseny csak úgy lehetett sikeres, hogy szervezésekor és lebonyolítása során összefogott valamennyi védelmi erõ, és valamennyi segítõ. Ezért köszönet illeti mindegyiküket.
A XVI. Flórián-kupa Magosi Lajos tû. alezredes megyei katasztrófavédelmi igazgató szavaival zárult, aki arról beszélt, hogy a tûzoltósport jóval több a mozgásnál, a szakmai fogások elsajátítása és az ország tûzoltóinak összekovácsolása pedig valamennyiük épülésére szolgál. Miután gratulált mindenkinek, díjak és ajándékok átadására került sor.
Kovács Lászlóné