A szervező és házigazda PAPÍR létesítményi tűzoltóság, a DUNAFERR létesítményi tűzoltóság, valamint a Dunaújváros HÖT tűzoltói közösen gyakoroltak Dunaújvárosban. A gyakorlás apropóját a létesítményiek esetében az aránylag kevesebb lehetőség a vezetésre, a hivatásosoknál a rendkívül fiatal gépjárművezetői állomány adta.
A három tűzoltóság gépjárművezetői kora reggel KRESZ teszt írásával kezdték a napot, mely alapvetően az új szabályok ismeretéről szólt. Továbbiakban a téli felkészülésre gondoltak a szervezők a „csúszós autó” kipróbálásával.
A nap harmadik részében az előre megépített pályán kellett feladatokat végrehajtani (mindenki a saját tűzoltó autójával) előre és hátramenetben. Végén a feladatot bonyolította a behajlított tükör, itt már csak rádiós utasításokkal lehetett segíteni az eredményes feladat végrehajtását. A nap végén értékelésre kerültek az eredmények, melyet díjátadás követett.
A képzés, gyakorlás, verseny osztatlan sikert aratott a kollégák körében, a csúszós autó által nyújtott „élmények”, illetve vezetéstechnikai megoldásai az épített pályán. A résztvevők úgy értékelték, hogy ezt az „ízelítőt” mindenképpen folytatni kell.
A verseny végeredménye csapatok szerint:
Dújv. HÖT 1. Sárvári János 2. Megyeri Zoltán 3. Mosonyi Zsolt
Dunaferr Tűzoltóság: 1. Morvai Géza 2. Várnai Gergely
Papír Tűzoltóság (VÉD-SZ Kft.) 1. Szalai Zsolt 2. Nagy István 3. Bakk Gábor
|