2023.06. 09.-én Nagyigmándon, a helyi egyesület horgászvizén került megrendezésre a IX. LTSZ Országos Tűzoltó Horgászverseny. A versenyt megelőző napon sok csapat megérkezett az ígéretesnek tűnő víz mellé. Már a próbahorgászat, az éjszakai sátrazás is küzdelmesre sikeredett. Egyszer a viharral és a zuhogó esővel, közte pedig az 5-8 kilós halak csapatos fogásával kellett megküzdeniük a sporttársainknak.
A verseny reggelére normalizálódott helyzet, bár többen arra ébredtek hajnalban, hogy a sátran belül is, azért a víz az úr! A reggeli sorsoláson 16 csapat húzott horgászhelyet. A beköltözés után, 8-12 óráig lehetett fogni a méretes halakat. Sajnos az időjárás javulásával a halak kapókedve is csökkent, így az éjszakai fogásoktól jelentősen elmaradt a társaság. Ennek ellenére majdnem mindenkinek sikerült legalább egy halat fognia. A végeredmény az alábbiak szerint alakult:
A legnagyobb halat fogta: Főfai Attila 5,44 kg tőponty
A Legsportszerűbb csapat: FER Algyő
A díjkiosztás és a közös szarvas pörkölt elfogyasztása után mindenki élményekkel telve indult haza annak tudatában, hogy jövőre esetleg Sándorfalván, már egy egész napos horgászversenyen próbálkozhatunk újra.
Szervezők.